2011. május 31. 21:08 - írta Nana

Levibaba naplója (más szemszögből ugyan, de) itt indul újra:

http://negyesen.blog.hu

Szeretettel várunk mindenkit!





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. augusztus 5. 21:33 - írta Nana

A fogmosás lelkes híve vagyok. Akárhányszor Apa vagy Anya fogat mos, nekem is muszáj fogkefét ragadnom :) Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy egyelőre leginkább a fogkefe rágcsálásából áll nálam ez a fontos művelet, de valahol mindent el kell kezdeni :) Különben is: Anya szerint egyre ügyesebben utánzom a mozdulataikat ;)

Legeslegelőször, az első fogaim előbújásakor egy buzogányhoz hasonlítható, gumilapocskákkal tűzdelt fogkefét kaptam, amit nagyon jó érzés volt rágcsálni. Pár hónapja, mikor az első rágófogaim is megjelentek, megkaptam a következő fogkefémet: ez már egészen hasonlított a felnőttekéhez, de a sörtéket gumitüskék helyettesítették. A napokban pedig, mivel már elég nagynak és ügyesnek ítéltettem, megkaptam az első rendes, sörtés gyerekfogkefémet. Nnna: most már csak azt kell kivárnom, hogy végre én is kaphassak rá abból a fehér izéből, amitől murisan habzik az ember szája. :D

Azért időnként még jól jön némi szülői segítség 





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. augusztus 1. 21:23 - írta Nana Anyának ma végre feltűnt, hogy újabb két foggal lettem gazdagabb: kibújt a két felső szemfogam. Eddig valahogy nem is nézegette, legalábbis az utóbbi napokban biztos nem, mert akkor már rég meglátta volna. Így utólag legalább már érti azt a kettővel ezelőtti éjszakát, hogy miért is kellett félóránként átszaladgálnia hozzám megnyugtatni...



Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 31. 22:27 - írta Nana

Ma már a harmadik éjszakát töltöm a szép új ágyikómban. Persze az ágyikó nem is olyan új, eddig is ott állt a szobámban (illetve egy kis ideig Anyáék szobájában), csakhogy eddig kanapénak volt álcázva. Anyáék azonban úgy ítélték, hogy kinőttem a kiságyamat, és ideje lenne nagyfiú módjára rács nélküli ágyban aludnom. És mivel azt az ő ágyukban töltött néhány éjszaka alatt saját bőrükön tapasztalták, hogy bizony alvás közben nem kevés helyre van szükségem az állandó forgolódás, nyújtózkodás miatt, egyelőre még lemondtak arról, hogy gyerekágyat vegyenek. Ehelyett inkább félig kinyitották az eddig kanapénak használt bútordarabot, így aztán most elég nagy helyem van a szuszókáláshoz. Ráadásul mindössze néhány centiméter magas, így ha még ez a tetemes hely is kicsinek bizonyulna, nem esnék nagyot. Sőt - valószínűleg még fel sem ébrednék rá: egyszerűen csak alvás közben legurulnék, és a földön folytathatnám álmomat.

Ja - a(z ágy) rács nélküli létnek egyéb előnyei is vannak:  ha éjjel felriadnék egy rossz álom vagy egyéb probléma miatt, csak fogom magam, áttotyogok Anyáék szobájába, és már fel is kapaszkodhatok melléjük az ágyukba. És persze reggel sem kell hangos kiabálssal vagy sírással felébreszteni őket, és ráadásul várni, hogy átbotorkáljanak, és kiemeljenek a kiságyból. Csak felpattanok, és már jöhet is a játék :)

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem azt jelenti, hogy Anyáék nyugodtan aludhatnak tovább, amíg én játszom. De nem ám :D --- Hehehe ---Ugyanis az első kezembe akadó játékkal rögtön odavágtatok és felmászok hozzájuk,  és addig izgek-mozgok, csikizek, bújok, szemhéjat ellenőrzök, míg végül legalább az egyikük felkel, és csatlakozik a játékhoz.  ;) )






Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 31. 22:18 - írta Nana

A ma esti fürdés alatt Levi igencsak bebizonyította, hogy bizony a totyogók akkor is tanulnak, ellesnek dolgokat, amikor nem gondolnánk :) Apával együtt jókedvűen fürcsiztek, egyszer csak Apa behívott engem is a fürdőszobába, és ez a látvány fogadott:


A mi kis okoskánk ugyanis elleste, ahogy egy papucsban/szandálban töltött játszóteres - poros helyen sétálós nap után Anya a talpát sikálja egy körömkefével. És mivel ma a kád mellett a csapon megpillantotta eme felettébb hasznos kis tárgyat, úgy gondolta, hogy akkor most ő is megmossa a talpát. ;)





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 31. 14:59 - írta Nana

Nem is értem, hogy a felnőttek miért erőltetik annyira ezt a beszéd-dolgot - remekül meg lehet magad értetni beszéd nélkül is. Mindenesetre mivel láthatóan odavannak gyönyörűségtől, ha mégis kicsúszik a számon egy-egy szó, időnként megörvendeztetem őket. Íme a repertoár, a szükséges helyeken magyarázattal ékesítve:





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 29. 22:14 - írta Nana

Közkívánatra, és persze mert valóban némi elmaradást mutatok e téren, íme néhány kép rólam a közelmúltból ;)

Időnként divatdiktátorkodom ;)

 

 

A motor lett az egyik fő kedvencem :) Sokszor még a lakásban is csak azzal óhajtok közlekedni :D

 

Így pihen egy igazi pasi... Már csak a távirányító meg a sör hiányzik... Hehehe ;)


Újabban zeneimádó lettem. Elég csak meglátnom Apa fején a fülhallgatót - rögtön el kell kunyiznom, hogy belehallgathassak.

 

 
Szerény lakásunk erkélye :) Szeretek kiszökdösni, és a korlát rácsai közt nézelődni. Legélvezetesebb szórakozásaim egyike pedig a ruhacipeszek lerángatása :)
(Hálistennek még nem akarta soha ledobálni őket az erkélyről, és valami csoda folytán akkor nem piszkálja őket, ha azok rendeltetésszerűen éppen száradnivaló ruhákat erősítenek a kötélhez... Huhh... Még szerencse ---- Anya)

 





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 29. 21:38 - írta Nana

... nem szopizunk. Nem volt előre elhatározott időpont, hogy meddig szeretném szoptatni Levimanót. Egyszerűen hagytam, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. Egyetlen tudatos szopicsökkentő intézkedésem ugyebár tavasszal történt, mikor megelégeltem a gyakran tíz percenként felmerülő szopiigényt, és több-kevesebb "harc" árán rátértünk a napi egy (esti) alkalomra.

Két hete viszont úgy adódott, hogy erős antibiotikumot kellett szednem, és nem szerettem volna, ha a tejjel együtt Levinek is jutott volna belőle, így Apával egyetértésben úgy döntöttem, a kúra idejére szüneteltetjük a szopizást. Első nap lélekben felkészültem az esti szopi elmaradása miatti elkeseredésre, nyűgösségre, hisztire, ám legnagyobb meglepetésemre Levi teljesen megértően fogadta, hogy most nem lehet. És ez így ment öt napig. A hatodik napon már nem kellett gyógyszert szednem, de mivel Levi ilyen jól vette az akadályt, gondoltam én nem erőltetem az újrakezdést, és ha már a helyzet így hozta, megpróbáljuk teljesen elhagyni a szoptatást. És egyelőre minden gond nélkül megy. Olyannyira, hogy ma este már rá sem kérdezett az én kis szopimanóm... ;)





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. július 22. 23:04 - írta Nana

A nagy nyári melegben valahogy kialakult az a szokás, hogy az esti fürdés előtt, a nagy szülői engedékenység  eredményeképp, néhány futkározással és szülők előli elszökdöséssel fűszerezett pucérkodós percet tölthetek el.

A minap fürdés előtt Anyáék arra lettek figyelmesek, hogy szokatlanul csendes vagyok, nem csalogatom őket sikítozva, hogy kergetőzzünk a  lakásban. Rövid időn belül az okára is rájöttek............. Ott díszelgett a szoba közepén...................

És erre persze hatalmas nevetésben törtünk ki mindannyian, aztán Anya gyorsan eltakarította a vidámság tárgyát.

 ***

 Ma reggel Anya nagy büszkeségére örömteli sikongatással és heves mutogatással jeleztem, hogy tele lett a pelenkám.  





Lilypie 2nd Birthday Ticker

2008. június 9. 23:08 - írta Nana

Újabban Levikémnek véleménye van. Határozottan. Cicikérdésben.....

Néhány napja kezdődött a dolog. Miután a fotelba tessékelt ( hangos "óooodda" felkiáltással, miközben mutatóujjával élénken böködve a fotelt), és begömbölyödött "cicipozícióba", a szokásos menetrendhez híven a bal ciciből kezdett el szopizni. Ám egy, maximum két perc elteltével abbahagyta, felült az ölemben, rámutatott a bal cicire, és jelentőségteljes fejrázások kíséretében visszahúzta rá a pólómat. Majd lelkesen mosolyogva kezdte böködni a jobb cicimet. A következő párbeszéd játszódott le köztünk:

- Mi a baj? Ez nem finom? - kérdeztem a bűnös cicire mutatva.

- (Élénk fejrázás). - Aaaaaaaz - közölte a másik cicire mutatva.

- Ezt kéred? Ez finom?

- (a válasz a lehető legnagyobb fejbólintás, édes, kérlelő mosoly kíséretében)

Ezután bevackoltuk magunkat immár a "helyes" irányban, és Levi elégedetten folytatta a szopizást. Ez a jelenet azóta is minden egyes este lejátszódik. A mi kis játékunk :)





Lilypie 2nd Birthday Ticker

Régebbiek | Végére »